2013. február 3., vasárnap

Klón

   A klónozás a tökéletes másolat szinonimája, ahol az élőlények mását lehet előállítani oly módon, hogy egy kifejlett példány egyetlen sejtjét megfelelő környezetbe ültetjük, mintegy „kikeltjük”. Hasonlóan, mint mikor egy-egy növény (muskátli) metszésével és elduggatásával egy ugyanolyan egyedet hozunk létre.
  A sci-fi filmek erőszakos klónháborúi után már aligha lephetett meg bárkit is, amikor Skóciában, 1997-ben megszületett a világ első klónozott élőlénye, egy birka személyében, aki hat évet élt. A közvélemény azonnal két táborra oszlott, az egyik forradalmi áttörést látott a felfedezésben, míg a másik az emberiségre veszedelmesnek ítélte. Az első állat, Dolly egy felnőtt sejtből származtatott, a DNS-t az anyajuh tőgyéből vették. Korai pusztulása azonban mindenképp rengeteg kérdőjelet hagyott hátra. Az ilyen nem éppen biztonságos eljárás felvetette az etika jelentőségét, hamar be is tiltották alkalmazását, de persze a kutatások továbbra is gőzerővel folytak, folynak, elsősorban az élet védelmét szorgalmazva. Ma már sok tudós állítja, hogy legyőzték a biológiai és egyéb nehézségeket, és létrehozták az igazán életképes klón megalkotásának technológiáját, a szkeptikusokat azonban még egyáltalán nem győzték meg, úgy tűnik egyelőre még nem szeretnénk szembe találkozni önmagunkkal az utcán.
   Mindenesetre egy houstoni kórházban nem vártak a csodára, inkább cselekedtek, és elsőként a világon megvalósítottak egy sejtállatkertet, ahol −190 °C-on tárolják a föld veszélyeztetett állatainak bőréből vett sejtmintákat. Az ezeréves eltarthatóság avval kecsegteti a kutatókat, és persze a Föld lakóit, hogy a klónozás magas szintje előbb-utóbb lehetővé teszi majd az állatok újraélesztését, és mindehhez a lefagyasztott sejtek elegendőeknek bizonyulnak majd.
   Az első hivatalos ember klónozás 2002-ben történt. Le kell szögezni, hogy jelenleg is folynak titokban kísérletek klónozással kapcsolatban, a világ eldugott részeiben, ahol szekták, elutasított, meg nem értett orvosok, titkos társaságok űzik ellenőrizhetetlen tevékenységeiket.





 
Erich von Däniken a klónozásról: „Spekulatív, de a mai sejtbiológiai és mikrosebészeti ismeretek által inspirált gondolatom az, hogy a földönkívüliek kitűnően kifejlesztett klónozási eljárással állították elő a homo sapienst. Mivel kiváló technikai ismereteik lehetővé tették a csillagközi űrutazást, igen valószínű, hogy a genetikai manipulációnak is mesterei voltak. Beültették fajuk DNS-ét, és hibátlanul átvitték öröklött anyagát. Ez az ősi tudás működik bennünk, ezt hordozzuk, csak újra meg kell találnunk.”