2015. augusztus 20., csütörtök

Vízözön

   "Több mint 40 ezer háztartásban kapcsolták ki az áramot - biztonsági okokból - a pincéket elárasztó víz miatt"
   Így a nemrégiben boldogan felszerelt elektromos vízszivattyú, amely eddig a veszélyes víztömegeket tartotta távol a pincétől, működésképtelenné vált. Vagyis az esővíz elárasztotta szerény hajlékomat, köszönhetően az áramszolgáltató hihetetlenül zseniális, ámde önkényes megoldásának. Persze próbáltam menteni a menthetőt, leginkább egy műanyag veder bevonásával. Ám miután a tökömre képtelen voltam zseblámpát kötni, hogy legalább lássam merrefelé is merem a vizet, kénytelen voltam vállalkozást alapítani, melynek alappillére a csónakázás lenne, hiszen több a víz errefelé, mint a Városligeti tóban. A kerékpáromat máris vízibiciklivé alakítottam... sose lehet tudni.

2015. augusztus 14., péntek

Ápolni valók

"Etikai eljárást indított a magyar egészségügyi szakdolgozói kamara azon ápolónő ellen, aki felszólalt az egészségügyi dolgozók munkakörülményei ellen, és feketébe öltözött".
   Végül is jogos... egy diktatúrában milyen alapon mondhatná el valaki a véleményét egy általa javítandónak vélt anomália ellen. Hogyan is képzeli? Pláne a vörös posztóként emlegetett egészségügy ellen, amikor minden honpolgár az "agyon modernizált" SZTK, illetve a "túlfizetett" dolgozók fémjelezte (vajon miért hagyják itt az országot közülük oly sokan?) kórház látogatása helyett kondizni, aerobikozni, sportolni jár? 
   Teli van (na nemcsak az) az ország mindenféle kamarákkal, akik munka helyett a manipulált emberkék tagbefizetéseiből virágoznak, és vigyorognak, de hogy ezek után, ahelyett, hogy befognák a befogni valójukat, nekik áll feljebb eljárást indítani, és fellépni az éppen az általuk segítségre szorulók ellen? Bizarrrr!      
   Vajon mennyi lehet a kamarai ingyenélők juttatása szemben az ápolókéval? Előbbit csak sejtem, utóbbiról viszont teljes képet kaphatok egy közvetlen hozzátartozómtól, aki több évtizedes ápolói munka mellett kénytelen mindennapi takarítói munkát vállalni a puszta megélhetésért, a gyermeknevelésért. Köszöni szépen!
  Éljen a kamara, éljen szárazon és vízen, és kívánom, amennyiben orvosi kezelésre szorulna bármelyikük (márpedig fog, mert mindenkit utolér az égi igazságszolgáltatás), azaz ápolni valókká válnak, a családtagjaikat is ideértve, egy, a fizetésétől "felhőtlenül boldog" ápoló kezébe kerüljenek! Csak akkor ne csodálkozzanak, ha a hozzátartozóiknak másnap feketébe kell öltözniük!

2015. augusztus 6., csütörtök

Dopping






   Amióta napvilágot látott a megdöbbentő, ám annál hihetőbb drámai hír, miszerint a sportolók közül manapság boldog-boldogtalan doppingol, azaz, barátja, barátnője helyett tiltott szerekhez nyúl, melyet leginkább az oroszok tesznek - mert ők már csak ilyenek -, egyre csak azon képzet fészkel agyamba, hogy nem csupán az élsportolók használnak teljesítményfokozót. 
   Férfiak körében elsőként minden bizonnyal ama bizonyos kék pirula juthat az eszünkbe, mely beszedése egyenesen arányos a házasság korával. Még szerencse, hogy egy átlagember vizeletét, vérét nem vizsgálják naponta, így nem vagyunk doppingolással vádolhatóak. Pedig lehetne miért rettegni: mert minek nevezzük, ha nem külső, megengedhetetlen segítségnek, amikor pl. a nő 40 évesen bemegy egy kozmetikai szalonba, hogy 20 évesen jöhessen ki, megtévesztve evvel a hithű polgárokat, illetve férjét, aki nem tudja felfogni, mitől is apad a családi költségvetés ennyire tragikus gyorsasággal? Szintén doppinggyanús eset az orvosi hálapénz, a közhivatalnok gyors és kedvező ügyintézéséhez elengedhetetlen borítékkal való "rábeszélése", a gyerek tanárának meggyőzése egy-egy jobb jegy érdekében, a közlekedési rendőr jobb belátását elősegítendő kenegetés, vagy a társkereső oldalra feltett fénykép, mely saját ábrázatunk helyett huszonéves gyermekünkét tükrözi.   
   De hogyan hívjuk a munka utáni (munka előtti!) alkoholimádatot, amelyet megosztunk felebarátainkkal, amíg a fizetés tart, a tanító székének beragasztózását, a barátnői pletykázást, a munkahelyi fúrásokat, a haver lejáratását a nője előtt, a szerető választást?
   Persze ezen elítélendő, ámde szükségszerű cselekedeteinkre magyarázat akad szép számmal, hiszen elsősorban nem mi vagyunk a hibásak, a környezetünk  áldozatai vagyunk, elemészt a civilizáció, stb. 
   A tettenérés nehéz, a lebukás veszélye csekély. Csakúgy mint a sportolók esetében, mégsem pisilhetünk (be) minden pillanatban, bizonyítandó akár árulásunkat, akár ártatlanságunkat. Aztán egyszer csak ráébredünk, hogy külső segítség nélkül soha sem lennénk képesek nagy dolgokat véghez vinni, világraszóló sikereket elérni, ráadásul a végeredmény is felettébb kétes, ezért minden lelkiismeret furdalás nélkül meghamisítjuk a valóságot, másnak állítjuk be magunkat, mint amilyenek vagyunk, azaz magunkhoz nyúlunk, akarom mondani színes és megbízható dilibogyóinkhoz, hogy feltöltődve fogadhassuk az élet könyörtelen kihívásait, amibe aztán bele-beletörik életlen bicskánk, mint a minap az ostoba, ám módfelett jóképű kajakozónknak a droglapátja.
   Számomra mégis a legjobb ajzószer maga a hosszan tartó, édes csók, persze nem mindegy kivel, mikor és hol, hiszen olyankor ködbe vész előttünk a világ, pláne ha a szupermarketek folyamatos áremelkedéseit konstatáljuk.
   Kissé későn ugyan, de egyszer rá kell döbbennünk, egykoron mindannyian az egész világot akartuk, ám hamar szembesülünk vele, hogy cserébe elvesztettük a lelkünket, és mára már semmik és senkik lettünk... na jó most megyek, és beszedek néhány pirulát, mert vár a hitvesi ágy.















2015. augusztus 3., hétfő

Vasárnapi mise

  




 "Tudjátok meg, földönfutó családból származom, öt külhoni városban él három feleségem és nyolc gyerekem" – kezdte megható prédikálását az ideiglenesen a vidéki településen tartózkodó katolikus pap, mellyel azonmód maga mögé állította templomi hallgatóságát, nem úgy a hátsó padsorok egyikében helyet foglaló pártvezért, aki sűrű keresztvetések közepette, dúlva-fúlva hagyta el a szentélyt. Az aranyszájú szent mit sem törődve a halandó ilyen irányú értékítéletével, szó nélkül, bár szelíd izomrángások közepette folytatta:
   "A helyi betegeskedő atya panaszait tolmácsolom néktek akkor, amikor nyomatékosan felhívom a figyelmét minden, a veszedelmes sört rogyásig pofátlanul elfogyasztó hívőnek, mely szerint a sekrestye illemhelyét csak különösen megalapozott esetben használhatjátok. Aki indokolatlanul mégis megteszi azt, kegyetlen szankciókkal számolhat, elég hacsak Szent Bertalan bőrére gondoltok"  – mennydörögte, vastag mutatóujját az ég felé emelve. 
   Idegenként a háttérben húzódtam meg, éppen lefényképeztem volna ezt az illusztris társaságot, amikor felbuzgott alsó fertályomban a buzogni való. Puhán kezdtem ugrálni egyik lábamról a másikra, szökdécseltem a padok között, sziszegő ábrázatomat látva a hívek bocsánatért esedezve az a magasba vetették áldott tekintetüket, míg kievickéltem az első mellékhelyiségéig, ahol a szankció csupán néhány pénzérme leszurkolása volt. A pult mögött álló csapos, miközben opálossá törölgette a tiszta poharakat, öblös hangú szentbeszédében kitért a szemközti templom metamorfózisára:
   "Mert azt tudnotok kell, hogy az igazi papok fenn vannak az égben, ott hirdetik az Úr igéjét. Akiket itt a földön láttok, legyenek bármilyen mézesmázosak is, azok hamis papok, szellemek csupán. Aranynyakláncukon ott fityeg a narancs és a vörös szegfű."