Loading...

2012. július 27., péntek

Titokzatos fények


     


   Bolygónk nem lenne élhető a fény nélkül, ezért misem természetesebb, hogy a Nap istenként való tisztelete már az emberi civilizáció hajnalán kialakult. A fény sokszor vissza is él hatalmával, számtalan rejtélyes jelenséggel ajándékozza meg a tudásszomjas és kíváncsi embert, bizony nem minden részlete magyarázható pusztán a szépséges természet kifogyhatatlan készletével.
   A Sarki-fénynek nevezett jelenség értelemszerűen a Föld két végpontjához közel, leginkább március-április, illetve szeptember-október között figyelhető meg, de semmiképp sem korlátozódik pusztán ezekre a bizonyos területekre. Nagy ritkán még Magyarországon is megfigyelhető.
    A műholdak nagy felbontású fényképei meglepő alakzatokat mutatnak: a sarki fény valóságos glóriát von a két pólus fölé, pajzsként védelmezve azokat. A jelenség a felszíntől leggyakrabban 100 km-es magasságban észlelhető. A fények változatosak: ívelt, ráncos, sugaras, hullámos alakzatokat formálnak; a fénynyalábok, mintha a szél lobogtatná, időnként színes szalagként tűnnek fel. Némelyik fátyolszerűen takarja el az égboltot, a tündöklő csillagok mégis áthatolnak rajtuk. Több szemtanú halk, sistergő hanggal társítja megfigyelését. 
  A természettudomány a megjelenését a naptevékenységgel hozza összefüggésbe, amikor a Napból származó elemi részecskék behatolnak a légkörbe, ott ütköznek az atomokkal, molekulákkal, ionizálják és gerjesztik azokat, ezen atomok aztán fénykisugárzással térnek vissza az alapállapotukba. A kibocsátott fény változatos színe pedig éppen ezen atomoktól függ. A színkép látható tartományában elsősorban az oxigén zöld és vörös, valamint a nitrogénmolekulák kékes-ibolya vonalai váltakoznak.
Maga Kolumbusz és matrózai is beszámoltak útban Amerika felé egy furcsa fényeffektről, ők éjszakánként köröket, hullámokat, spirálokat láttak az óceán felszínén, valamint a víz alatt.
    A legtitokzatosabb földi fények viszont sokkal ritkábbak, mint az ominózus sarki fény, és kevésbé jellemző az előfordulási helyük, furcsán izzanak, különböző színekben pompáznak. Általában gömbformák tapasztalhatók, ezek kiszámíthatatlanul mozognak, néha oszcillálnak egymással, mintha mesterséges tárgyak lennének. Hegyek, dombok, vizek közelében láthatóak. A fényt követő sistergő, ropogó hang itt is hallatszik. A tudósok egyik csoportja a törésvonalak menti földmozgásokkal, mások a bolygó belső energiáinak erejével, a sokkal fantáziadúsabb laikusok a földönkívüliekkel magyarázzák, míg a természetfeletti erők hívei paranormális tevékenységet sejtenek mozgatórugóként. Az utóbbi csoportosulás szerint a fényeknek ez a tulajdonsága a mi világunkat egy másik, egy párhuzamos dimenzióval köti össze. A jelenéseket övező furcsa hangok pedig csakis szellemhangok lehetnek.
    Mára a kutatók között kialakult a leginkább elfogadott teória, ami alapvetően a bolygó tektonikus erejének tulajdonítja a jelenséget, mely mágneses feszültséget hoz létre. Szerte Angliában láttak már ilyen „izzó” gömböt a levegőben, nemcsoda, ha összefüggés mutatkozik a legalább annyira rejtélyes gabonakörökkel.
    Leginkább lidércfénynek nevezhető az a sugárzó tünemény, mely már évezredekkel ezelőtt is foglalkoztatta a kor emberét. A horizontot beborító felszínközeli misztikus lángok erdős, tavas, lápvidékes tájakon fordulnak elő. Ezt a bámulatos ragyogást kézenfekvően a nedves talajból előtörő mocsárgáz okozza. Más megközelítésben viszont – főként a mocsarak mellett élők szerint – a süppedős ingoványban eltűnt emberek lelkei kóborolnak ott, akik sehogy sem találnak végső nyugalomra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése