Loading...

2015. szeptember 5., szombat

Derby

 

                         

   Amikor még 1972 májusában egy aprócska mátrai faluban, egy nagyobbacska szobában, egy fekete-fehér Orion tévén a teljes falu ordibálva, ugrálva, magukból kikelve figyelte az éppen aktuális román-magyar focimecset, még aligha gondolhattam, hogy hová fajulnak a dolgok. Pedig az is, meg ez is itt a minap Európa bajnokságért folyt. Azóta persze eltelt néhány évtized, és mialatt a mostani túlságosan is felfokozott hangulatú meccsre vártam, visszaidéződött az a nyolcvanas évek eleji kaland, mely a romániai magyarokra oly jellemző volt akkortájt. Hiszen a spanyol világbajnokságot, köztük a magyarok meccseit, csak úgy nézhették meg például a székelyek, hogy összefogva, a legközelebbi hegyre kiautóztak, hogy ott csatlakoztassák a hordozható antennát a kis tévéhez, hátha látnak majd valamit a mérkőzésekből. Hogy ott aztán elhangzott a székely s a magyar himnusz, ettek, ittak, szidták a rendszert, politikailag nem éppen korrekt viccekkel szórakoztatták egymást, már csupán hab volt a tortán.
     E gondolatok apropója természetesen a legutóbbi derby, ahol szégyenszemre a két nem túl acélos és okos csapat levezényelte a "megálmodott", és előre detektált végeredményt. Ez persze nem is lehetett másként, hisz kapura lövés nélkül nem egyszerű betalálni. Lejátszani persze teljesen felesleges volt az egészet, nem kellett volna a szurkolókat feltüzelni, a játékosok rápihenhettek volna egyéb, pénzes feladataikra, nincs utazás, nincs politikai felhang, nincs könnygáz, stb. Na, mindegy... Hol van már az a három '72-es meccs.     
   Ám mielőtt hozsannáznánk az egyre elérhetőbb harmadik hely örömén, egyetlen felvetéssel élnék csupán: egy pótselejtező megnyeréséhez nem elég pusztán a jó játék, sőt. Emellett olyan szintű mentális erő és intelligencia szükségeltetik a pályán, ami bizony egyetlen honi futballistánknak sem sajátja, és - értelemszerűen - az őket felkészítő edzők sem birtokolják azt, és ez az igazán szomorú. Sajnos, óriási morális deficittel indulunk szinte minden vetélytársunkkal szemben, mindenben, ami a labdarúgásunkat körülveszi.                
   Csak abban bízhatunk, hogy Belfastban pillanatok alatt felépítünk egy acélkerítést a kapunk elé, nehogy már áthatolhasson rajta holmi idegen... pláne egy labdával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése