Ápolni valók

"Etikai eljárást indított a magyar egészségügyi szakdolgozói kamara azon ápolónő ellen, aki felszólalt az egészségügyi dolgozók munkakörülményei ellen, és feketébe öltözött".

   Végül is jogos... egy diktatúrában milyen alapon mondhatná el valaki a véleményét egy általa javítandónak vélt anomália ellen. Hogyan is képzeli? Pláne a vörös posztóként emlegetett egészségügy ellen, amikor minden honpolgár az "agyon modernizált" SZTK, illetve a "túlfizetett" dolgozók fémjelezte (vajon miért hagyják itt az országot közülük oly sokan?) kórház látogatása helyett kondizni, aerobikozni, sportolni jár? 

   Teli van (na nemcsak az) az ország mindenféle kamarákkal, akik munka helyett a manipulált emberkék tagbefizetéseiből virágoznak, és vigyorognak, de hogy ezek után, ahelyett, hogy befognák a befogni valójukat, nekik áll feljebb eljárást indítani, és fellépni az éppen az általuk segítségre szorulók ellen? Bizarrrr!      

   Vajon mennyi lehet a kamarai ingyenélők juttatása szemben az ápolókéval? Előbbit csak sejtem, utóbbiról viszont teljes képet kaphatok egy közvetlen hozzátartozómtól, aki több évtizedes ápolói munka mellett kénytelen mindennapi takarítói munkát vállalni a puszta megélhetésért, a gyermeknevelésért. Köszöni szépen!

  Éljen a kamara, éljen szárazon és vízen, és kívánom, amennyiben orvosi kezelésre szorulna bármelyikük (márpedig fog, mert mindenkit utolér az égi igazságszolgáltatás), azaz ápolni valókká válnak, a családtagjaikat is ideértve, egy, a fizetésétől "felhőtlenül boldog" ápoló kezébe kerüljenek! Csak akkor ne csodálkozzanak, ha a hozzátartozóiknak másnap feketébe kell öltözniük!

Dopping

   Amióta napvilágot látott a megdöbbentő, ám annál hihetőbb drámai hír, miszerint a sportolók közül manapság boldog-boldogtalan doppingol, azaz, barátja, barátnője helyett tiltott szerekhez nyúl, melyet leginkább az oroszok tesznek - mert ők már csak ilyenek -, egyre csak azon képzet fészkel agyamba, hogy nem csupán az élsportolók használnak teljesítményfokozót. 

   Férfiak körében elsőként minden bizonnyal ama bizonyos kék pirula juthat az eszünkbe, mely beszedése egyenesen arányos a házasság korával. Még szerencse, hogy egy átlagember vizeletét, vérét nem vizsgálják naponta, így nem vagyunk doppingolással vádolhatóak. Pedig lehetne miért rettegni: mert minek nevezzük, ha nem külső, megengedhetetlen segítségnek, amikor pl. a nő 40 évesen bemegy egy kozmetikai szalonba, hogy 20 évesen jöhessen ki, megtévesztve evvel a hithű polgárokat, illetve férjét, aki nem tudja felfogni, mitől is apad a családi költségvetés ennyire tragikus gyorsasággal? Szintén doppinggyanús eset az orvosi hálapénz, a közhivatalnok gyors és kedvező ügyintézéséhez elengedhetetlen borítékkal való "rábeszélése", a gyerek tanárának meggyőzése egy-egy jobb jegy érdekében, a közlekedési rendőr jobb belátását elősegítendő kenegetés, vagy a társkereső oldalra feltett fénykép, mely saját ábrázatunk helyett huszonéves gyermekünkét tükrözi.   

   De hogyan hívjuk a munka utáni (munka előtti!) alkoholimádatot, amelyet megosztunk felebarátainkkal, amíg a fizetés tart, a tanító székének beragasztózását, a barátnői pletykázást, a munkahelyi fúrásokat, a haver lejáratását a nője előtt, a szerető választást?

   Persze ezen elítélendő, ámde szükségszerű cselekedeteinkre magyarázat akad szép számmal, hiszen elsősorban nem mi vagyunk a hibásak, a környezetünk  áldozatai vagyunk, elemészt a civilizáció, stb. 

   A tettenérés nehéz, a lebukás veszélye csekély. Csakúgy mint a sportolók esetében, mégsem pisilhetünk (be) minden pillanatban, bizonyítandó akár árulásunkat, akár ártatlanságunkat. Aztán egyszer csak ráébredünk, hogy külső segítség nélkül soha sem lennénk képesek nagy dolgokat véghez vinni, világraszóló sikereket elérni, ráadásul a végeredmény is felettébb kétes, ezért minden lelkiismeret furdalás nélkül meghamisítjuk a valóságot, másnak állítjuk be magunkat, mint amilyenek vagyunk, azaz magunkhoz nyúlunk, akarom mondani színes és megbízható dilibogyóinkhoz, hogy feltöltődve fogadhassuk az élet könyörtelen kihívásait, amibe aztán bele-beletörik életlen bicskánk, mint a minap az ostoba, ám módfelett jóképű kajakozónknak a droglapátja.

   Számomra mégis a legjobb ajzószer maga a hosszan tartó, édes csók, persze nem mindegy kivel, mikor és hol, hiszen olyankor ködbe vész előttünk a világ, pláne ha a szupermarketek folyamatos áremelkedéseit konstatáljuk.

   Kissé későn ugyan, de egyszer rá kell döbbennünk, egykoron mindannyian az egész világot akartuk, ám hamar szembesülünk vele, hogy cserébe elvesztettük a lelkünket, és mára már semmik és senkik lettünk... na jó most megyek, és beszedek néhány pirulát, mert vár a hitvesi ágy.

Vasárnapi mise

  

 "Tudjátok meg, földönfutó családból származom, öt külhoni városban él három feleségem és nyolc gyerekem" – kezdte megható prédikálását az ideiglenesen a vidéki településen tartózkodó katolikus pap, mellyel azonmód maga mögé állította templomi hallgatóságát, nem úgy a hátsó padsorok egyikében helyet foglaló pártvezért, aki sűrű keresztvetések közepette, dúlva-fúlva hagyta el a szentélyt. Az aranyszájú szent mit sem törődve a halandó ilyen irányú értékítéletével, szó nélkül, bár szelíd izomrángások közepette folytatta:

   "A helyi betegeskedő atya panaszait tolmácsolom néktek akkor, amikor nyomatékosan felhívom a figyelmét minden, a veszedelmes sört rogyásig pofátlanul elfogyasztó hívőnek, mely szerint a sekrestye illemhelyét csak különösen megalapozott esetben használhatjátok. Aki indokolatlanul mégis megteszi azt, kegyetlen szankciókkal számolhat, elég hacsak Szent Bertalan bőrére gondoltok"  – mennydörögte, vastag mutatóujját az ég felé emelve. 

   Idegenként a háttérben húzódtam meg, éppen lefényképeztem volna ezt az illusztris társaságot, amikor felbuzgott alsó fertályomban a buzogni való. Puhán kezdtem ugrálni egyik lábamról a másikra, szökdécseltem a padok között, sziszegő ábrázatomat látva a hívek bocsánatért esedezve az a magasba vetették áldott tekintetüket, míg kievickéltem az első mellékhelyiségéig, ahol a szankció csupán néhány pénzérme leszurkolása volt. A pult mögött álló csapos, miközben opálossá törölgette a tiszta poharakat, öblös hangú szentbeszédében kitért a szemközti templom metamorfózisára:

   "Mert azt tudnotok kell, hogy az igazi papok fenn vannak az égben, ott hirdetik az Úr igéjét. Akiket itt a földön láttok, legyenek bármilyen mézesmázosak is, azok hamis papok, szellemek csupán. Aranynyakláncukon ott fityeg a narancs és a vörös szegfű."  

Olimpia

   Döbbentem, ám legkevésbé sem meglepve hallom, hogy 2022-ben ismét Peking rendez olimpiát, igaz ezúttal télit. Tudjuk, a kínaiaknak legkevésbé sem számítanak az évszakok, Istennek képzelve, csinálják ők maguk az időjárást, bármerről is fújjon a szél. Ki merne beleszólni egy ekkora "demokratikus" állam belügyeibe, még ránk hoznák az örökké tartó fagyokat. Brrr!
   Csak éppen eszembe villan a NOB által nemrégiben hatalmas szájjal hirdetett "Agenda 2020" program, ami a mindenkori olimpia költségeinek drasztikus csökkentését irányozza elő, illetve a környezeti, a gazdasági, a szociális, a jogi fenntarthatóság alapelvét juttatja érvényre. Vagyis - állítólag - elegük lett a gigantomán versenyekből, a létesítmények kihasználhatatlanságából, a mérhetetlen pazarlásból.
   Ehhez képest éppen az az ország kapott egy újabb lehetőséget, amelyik miatt az egész programot létrehozták, akik a minden eddiginél nagyobb invesztícióval, lenyűgöző létesítményekkel "hódították meg" a világot. Már akit! Mindenesetre eme szavazás csak még inkább elmélyítette a közutálatot a "nonprofit" szervezet iránt, szerintem a NOB vezérkarához képest a volt(?) FIFA-vezér, Blatter egy becsületben megőszült prűd utcagyerek csupán. Épp a minap véget ért kerékpáros Tour mozgatta meg fantáziámat, benne látom, amint a következő Tour de France mit ád Isten, éppen Pekingből indul, Moszkván keresztül jut el Párizsba, talán beér az utolsó napra... itt az ideje...
   Ideje felébredni nekünk is, most végérvényesen bebizonyosodott, hogy pusztába kiáltott szó csupán az Agenda 2020, óriási csapda az egész olimpizmus. Sajnálatos módon, úgy fest Magyarországot is bekebelezte a mindenhova elérő, mindenkit maga alá gyűrő 205-lábú NOB-mérgespók, bár a 2024-es játékok rendezésének visszalépésével még férfi módon, nem pedig agyonalázva (mint az ominózus labdarúgó EB-pályázat után) távozhatunk a lassan vérmezővé váló sportpályáról.  A "szegény, nincstelen" Boston megtette...                                                 

A BKV és a hőség

    A budapestiek szeretett tömegközlekedési vállalata a kánikulában is hallat magáról. Amellett, hogy megszabja az értelmileg némileg visszamaradt ellenőreinek öltözködését, viselkedését, ezalatt valahogy sofőrjeivel nem igazán bír. Íme a legújabb gyöngyszem a kiskirályokként viselkedők egyikéről. Persze, akinek nem inge, az... vegye le, mert beleizzad!
   A minap az alábbi épületes levelezéssel lettem gazdagabb, egy utas és egy járművezető közötti affért követően:                        

 "Sajnálattal értesítem önöket, hogy a fent leírt időpontban a 67-es járat szeretett sofőrje (minden szó nélkül) percekig állt a fent nevezett megállóban, mialatt több másik számú járat előzte meg. Miután mindannyian tisztában vagyunk vele (vagy talán mégsem?)  hogy HŐSÉGRIADÓ volt aznap az országban, szerencsétlen autóbusz-vezetőjüknek volt képe percekig állni a végállomás előtt több megállóval a tűző nap kellős közepén! Kérdésemre, vajh miért teszi ezt, a vállát vonogatva mutogatta a kézi készülékét!!! Sajnos eme képmutatás és kultúrbarbárság engem nem igazán hatott meg, annál inkább elárasztott a hőguta, és persze szegény, ámde a melegtől csendesebb utastársaimat is. Gondolom, önök vállalják a felelősséget, ha valaki - gyerek, idős egyaránt - a tűzforró, 55 fokos álló járműveiken rosszul lesz, ad abszurdum meghal. Esetleg valamelyik hozzátartozójuk, amit persze távolról sem kívánok. Úgy fest, ott a klimatizált helyiségükben senki sem képes felfogni, hogy hőségriadó esetén teljesen más szabályok vonatkoznak bizonyos helyzetekben. Írottak és íratlanok egyaránt. 

   Panasszal élve szeretném, ha gusztustalan viselkedésű, és majdhogynem életveszélybe sodró sofőrjük nem járna többet erre, illetve egy kedves elnézést kérő, kézírással írt levéllel illetné meg becses személyemet, akitől - többek között - alapvetően a fizetését kapja."

   Íme a BKK válasza:

   "Az autóbuszok GPS alapú helymeghatározó rendszer adatai segítségével közlekednek, a rendszer a járművezetőnek azonnal jelez, ha korábban van az előírt menetrendhez képest. Ekkor a vonatkozó szabályok szerint a buszvezetőnek úgynevezett időkiegyenlítő tevékenységet kell végeznie egy biztonságos és megfelelő helyen, mint például a leírt 513. utcai megállóhely.

   Az érintett járatot vezető alkalmazottat a munkáltató nyilatkoztatta. A dolgozó szerint a leírt időben egy kicsit korábban érkezett a leírt megállóhelyre, ezért várakozott a menetrend betartása érdekében. A várakozás közben Ön odalépett a fülkéhez, és a melegre hivatkozva kérte a járművezetőt a továbbhaladásra. A járművezető tájékoztatásul színvonalas kommunikációval közölte, hogy a menetrend betartása miatt áll, és amint elérkezik az idő, azonnal indulnak tovább, közben a FUTÁR fedélzeti egységre mutatott. Ön annyit közölt, hogy ez nem érdekli, azonnal menjen a busz tovább. Mivel a járat azonnal nem indult el, Ön elhagyta a járművet.   

   A BKV Zrt. a műholdas helymeghatározó rendszer adatai segítségével ellenőrizte az érintett járat mozgását, az 513. utca megállóhelyre az előírt 10:45 óra helyett 10:43-kor érkezett és 10:44:53-kor indult el onnan, a helyszínen 113 másodpercig várakozott.

   Szolgáltatónk az Ön által leírtakat semmi esetre sem kívánja megkérdőjelezni, de a járművezető által adott nyilatkozatot sem vitathatják addig, amíg annak ellenkezőjére megfelelő bizonyítékkal nem rendelkeznek. Jelen esetben nincs a BKV Zrt. birtokában olyan adat, ami a dolgozó szabálytalan munkavégzését, továbbá nem megfelelő viselkedését jogszerűen bizonyítaná, ezért felelősségre vonására nincs lehetőség. Amennyiben válaszunkkal nem ért egyet, és azt jelzi felénk, panaszát 5 napon belül a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz továbbítjuk - kivéve, ha válaszlevelében egyértelműen ennek mellőzését kéri - az ügy elbírálása céljából."

  

   No komment... persze azért, az ügynek folytatása is lesz hamarosan, hisz nem kérte a mellőzést, csupán az ostobaság mellőzését. 

Ingatlanbiznisz Budapesten

Philadelphia-kísérlet

   A második világháború alatt fokozatosan rajzolódtak ki az erőviszonyok mind a szárazföldön, mind a tengereken. A szemben álló felek töretlenül bíztak a végső sikerben, a sokáig döntetlen közeli állapotot kívánták a lehető leggyorsabban a maguk javára billenteni. Ehhez pedig szükségesnek látszott minden új fegyver kidolgozása, majd bevetése. Tökéletesítésre persze nemigen volt idő, mindenkit szorított a háborús helyzet. Az amerikai haditengerészet páratlanul tehetséges mérnökei mindent megtettek egy kifogástalan hajóálcázási technológia kifejlesztésének érdekében. A láthatatlanság feladványa már oly régóta izgatta az emberiséget, hogy a hadügy úgy gondolta, a háború kényszerítő ereje éppen elég motivációt fog adni a kivitelezéshez, épp itt az ideje H. G.  Wells ötletét a gyakorlati megvalósítás útjára terelni. Az elmélet lényege, hogy ha egy test – esetünkben egy hadihajó – körül egy megfelelő erősségű és frekvenciájú mágneses mezőt gerjesztenek, akkor a tárgy az ellenséges felderítés radarjainak pásztázó hullámai számára elérhetetlenné válik. Ennek a megvalósítására jött létre a végzetes Project Rainbow, a Szivárvány-terv.

   A terv megvalósításának helyszínéül a haditengerészet a philadelphiai-öblöt, azon belül pedig a hajódokkokat szemelte ki, az alany az erre a célra épített 1500 tonna vízkiszorítású romboló, az Eldridge volt. 1943 tavaszán kezdték a munkát, hogy júliusra már próba kész állapotba kerüljön az alaposan feltuningolt hajó. Az első éles kísérlet külső résztvevői rövid időre egy hatalmas, sárgászöld ködöt láttak, amint beburkolja a hajótestet. A radarok és a vizuális megfigyelők számára az Eldridge a legénységgel együtt 10 percre valóban eltűnt a műszerek csápjai és a nézők szemei elől. A kísérlet végén látszólag minden visszatért az eredeti állapotába, viszont a hajón tartózkodó tengerészek rosszullétre, erős fejfájásra, szédülésre, émelygésre panaszkodtak, ami elsősorban szelíd hányásban öltött testet, néhányan viszont az őrület határára jutottak. 

   A következő próbára ugyanaz év augusztus 12-én került sor, amikor is a generátorok indítását követő hatvanadik másodpercben a sárga ködbe egy kék villanás hasított, és a hajó abszolút eltűnt a megfigyelők és a radarok elől, semmi nem maradt utána. Amikor újra megjelent az öbölben, a vezérkar tagjai már közel négy órája meredtek a végtelen tengerre, nem tudták mi is történt tulajdonképpen. A romboló legénysége azonban nehezen viselte a tesztet, több végtagtöréstől és megannyi kisebb-nagyobb sérüléstől szenvedtek, valaki lángokban állt, néhányan pedig nyomtalanul eltűntek valahol útközben. A legénység két tagja beleolvadt a fedélzet acéljába, két másik pedig beágyazódott a vas választófalba, az ötödik katona keze szintén a falba mélyedt, de ő legalább életben maradt. A speciálisan kiképzett legénység megmaradt része azonnal szétverte a kísérlethez tartozó elektromos berendezéseket, antennákat, alkatrészeket. A Neumann János vezette mérnökcsapat nem adta fel. Először új, mit sem sejtő személyzetet toboroztak, akik kivitték a hajót a partra, aztán folytatták tovább az elektromágneses generátor fejlesztését. Október végén késő este újra próbálkoztak a helyrepofozott hajóval, mely a beindítás után annak rendje és módja szerint el is tűnt az öbölből.

   Ugyanekkor a Philadelphiától 350 km-re, délre fekvő norfolki haditengerészeti bázis radarképernyőjén, és a közeli kereskedelmi hajó, a Furuseth matrózainak szeme előtt néhány percre megjelent a zöld füstbe burkolózott Eldridge, ám ez a döbbenetes látvány kérész életűnek bizonyult, a hajó ugyanolyan rejtélyes módon „visszatért” az eredeti kikötőbe, Philadelphiába, mint ahogyan eltűnt onnan. 

   A Szivárvány-tervnek itt szakadt vége, valószínűleg azóta sem próbálkoztak a természetfeletti erőkkel ily módon szembeszállni. A kísérleti hajó a háborút követően a görög flottához került, azóta nem hallani felőle, elképzelhető, hogy csupa megszokásból ott is láthatatlanná vált.