Nem
lehet szó nélkül elmenni a foci mellett. Valóságos szociológiai tanulmány lett
mifelénk ez a futballesemény.
Egyrészt,
a játék minősége mellett a szurkolók ilyen mértékű lelki kitörése aligha volt
várható, mely nagyon is elgondolkoztató lehet felsőbb körökben. A körűt jótékony
„elfoglalása”, az egyenmezbe öltözött éneklő családok, a szívből jövő drukkolás
merőben szokatlan formája még az ősrégi sportszeretőket is meghökkentette. Igazi
forradalom ez a javából, tudat alatti revolúció. Apáink, nagyszüleink tán még
emlékeznek egy bizonyos októberre. Lehet, erőltetett a párhuzam, bár mintha a
magyar újra ki akarna törni diktatórikus béklyóiból, egyszerűen elege van a
kisemmizésből, a megaláztatásokból. Igazság szerint teli van a hócipőnk, hogy
mindig, mindenki megmondja nekünk, mit és hogyan tegyünk. Most, úgy fest, összefogott
a nemzet. Amit 11 focista elért, azt a töketlen, korrupt, csaló kormányok 25 év
alatt képtelenek voltak, és félő, sosem fogják megvalósítani. Most megmutattuk, miénk az igazi hatalom, ami távolról
sem anyagi, sokkal több annál: érzelmi, amely így nyár elején szabályosan elsöpörte
ostoba vezetőink még butább koncepcióit, hiába próbálnak majd mindannyian a
sikerek mögé bújni. Ugyanis az emocionális hatalmat sohasem lehet manipulálni,
még kevésbé megfékezni, az öröm nem egyenjogú az uralkodással. A hatalom most
legyen „boldog” a népszavazásával, más nem jutott nekik, igaz jelenleg a kutyát
nem érdekli. Visszanézve a futballunkra, és a továbbjutásra, ez bizony sok
összetevős, de egyetlen dolognak nincs hozzá semmi köze, mielőtt még szeretett
vezéreink elolvadnának a gyönyörüktől, mégpedig attól, hogy a mi pénzünkön
stadionokat építenek saját és komáik kielégítésére. Ahhoz ott a bal kettes.
Másodsorban,
nagyravágyó edzőink helyett – akik csupán a süket és semmitmondó - közhelyeiket
pufogtatják, Storck és Dárdai egyaránt tökéletesen érvel, kifogástalan pontossággal
látják és láttatják a játékot, őszintén és értelmesen beszélnek mindenről. Semmi
mellébeszélés, mely emberi jellem tökéletesen meglátszik a játékosok pályára
kitett mentalitásán is, akik nyilvánvalón nem váltak hirtelen jobb futballistákká,
sokkal inkább elvesztették honi labdarúgásunk több évtizedes kishitűségét, ráadásul
maguk mögött tudhatják az ország rokonszenvét, ezt a példátlan szeretethullámot.
Amit
azonban az európai szövetség, a bizonyítottan velejéig romlott UEFA nem nézhet jó
szemmel, ezért mindenkit büntet, aki könnyeket, és néha petárdákat is hullajt
nemzetéért, mert van képük boldognak lenni honfitársaik dicsőségei miatt. Az
oroszok – akiket lassan kizárnak az olimpiáról – most is minden gyalázatot elkövettek,
amit elszoktak az évszázadok alatt, ám a pénz ott van, így igazi büntetés sem
dukál nekik. Miközben a rendezők persze mossák kezeiket, mint a ma született
bárány, semmi elmarasztalás nem illetheti őket, mégiscsak franciák…
Harmadszor
pedig aligha véletlen, hogy az utóbbi napok reklámjait a focisikereinkre fűzik
fel, csakhogy a részvények sem utólag köthetők. Viszont a sport maga az Élet,
minden benne sűrűsödik, az Élet pedig maga a Foci.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése