2009. február 24., kedd

A fáraó átka


Howard Carter a nevezetes régész és Lord Carnarvon a gazdag brit arisztokrata, aki finanszírozta az egyiptológus ásatásait, eljutottak hosszú, kemény munkájuk után a thébai Királyok völgyébe. Az elfeledett, fiatal király, Tutanhamon sírját kutatták csekély sikerrel, abban a reményben, hogy ott kell lennie valahol kb. i. e. 1320 óta. Rajtuk kívül senki sem hitt benne. A keresést még az első világháború is csak kissé hátráltatta, aztán 1922 tavaszán elhatározták, hogy az év végén dolguk végezetlenül hazatérnek, befejezvén a további kutatást. Azonban kitartásukat siker koronázta, mikor októberben ráleltek egy lépcsőre, szinte pontosan ott, ahol már korábban is ástak hasztalanul.
Csalódás vagy öröm, kudarc vagy siker, napokig kétségek közt gyötrődtek. Elérték a bejáratot, amelyiken az ifjú fáraó pecsétje díszelgett, érintetlenül. Mögötte pedig Egyiptom egyetlen épségben ránk maradt kriptájának minden képzeletet felülmúló kincsei tárultak szemük elé az évezredek porában. A felfedezés szenzációs, a tárgyak értéke pedig pénzben kifejezhetetlenek volt.
Ekkor lépett működésbe az „átok”. A beteges Lord pár hónap múlva Kairóban meghalt. Abban a pillanatban áramszünet borította sötétségbe az egész várost, ráadásul a Lord angliai birtokán egy kígyó felfalta kedvenc kismadarát. Még néhány ember furcsa halálát felkapta a korabeli bulvársajtó, és a fáraó álmának megbolygatásához kapcsolta, növelve az egyiptomi hisztériát. Az átok dagadt, akár a megáradt Nílus, misztikumával táplálva az idők sorát. A nemrég még oly népszerű föld egycsapásra valósággal fertőző beteggé lett, megteremtve ezzel a mítoszt körülötte.

1912-ben egy fáraómúmia hosszú kálváriája után végre megérkezett Angliába, ahonnan Amerikába, New Yorkba kívánták szállítani egy múzeumba. Ez a múmia állítólag mind Egyiptomban, mind a hosszú londoni út alatt számos balesetet okozott a vele valamilyen kapcsolatba lépett emberekkel. Végül sikerült felrakni egy hajóra a testet, majd elindulni vele az óceánon át. A hatalmas hajó neve „Titanic” volt.

Ankh-Ma-Hor egy 6. dinasztia korában élt orvos sírjában olvasható egy átokszöveg, ami kimondja, hogy ha valaki tisztátalanul belép sírboltjába, és megzavarja nyugalmát: „akkor madár alakban megjelenek és megragadom a nyakánál fogva”. Evvel valószínűleg a rablókat kívánta távol tartani a szentélytől a doktor. Az átok persze csak akkor éri el a kívánt hatást, ha valaki hisz is benne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése